Egy liter fény – fénycsatorna a tetőn s.k.

Nekem nem jelent gondot, ha bemegyek a szobába, hogy felkapcsoljam a villanyt. De van, akinek igen. Én itt most a világ másik részén élő, szegény sorsú emberekre gondolok, a Fülöp-szigeteken. Ahol az emberek a vasúti sínek mellett élnek, ahol a tákolt házak szorosan összeérnek és nincs bennük világítás, így odabent egész nap sötét van. Emiatt az emberek szívesebben tartózkodnak kint az utcán, mint az otthonaikban.

Ezek az ott élő emberek az újrahasznosítás jegyében kitalálták a pet palackos fénycsatornát ( a tetőre). A szükség vitte rá őket, de a sikere elképesztő. Az egyik szegénynegyedben eddig 643 db pet palackos fénycsatornát telepítettek a tetőkbe. 

De lássuk, hogyan készül. Egy fémtető egyik darabjának közepébe vágnak egy kört, amit ráhúznak az üres műanyag üvegre, azt körbetömítik, majd az üveget megtöltik szűrt vízzel. Tesznek hozzá egy kis fehérítőt is, aztán üveget lezárják a kupakjával. A fém elemet a palackkal visszaépítik a tetőbe. Majd megbizonyosodnak, hogy minden jól zár-e, nehogy lyuk legyen valahol. Végül a kupakra szintén kennek egy kis tömítést. A bejövő fény a palack víz segítségével terjed, a fehérítő pedig tisztán tartja a palackot. A fény erőssége egy 60 W-os izzó fényének felel meg. A videót róla ITT tekinthetik meg. 

 

Így válnak fényessé az otthonok a világ másik részén és egyre több helyen. Ugyanis működik egy kezdeményezés a Liter of Light, ami azt tűzte ki célul, hogy eljutatja az olcsó infrastruktúrát az arra rászorulóknak, újrahasznosítva egy műanyag palack segítségével. Nem csak tanítják az egy liter fény technikáját, de önkénteseket is várnak.

Ha valaki kedvet kapott a projekthez és kipróbálja az s.k. fénycsatornát, küldjön nekünk fotót szívesen vesszük (emailen: sales@becktetoszerviz.hu vagy https://www.facebook.com/beck.teto üzenetben). 

 

Írta: Beck Krisztina

 

Forrás:

http://literoflight.org/

https://www.youtube.com/watch?time_continue=49&v=o-Fpsw_yYPg