Tondach kerámia tetőcserép

Évi három millió négyzetméternyi tetőcserép készül majd Békéscsabán, ahol pénteken adták át a világ egyik legnagyobb égetőkemencéjét a Tondach üzemében.

Az osztrák cégcsoport 50 millió eurós, közel 15 milliárd forintos beruházása hatvan új munkahelyet teremt a városban és tíz év alatt térül meg. A cég 500 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást kapott. - Válságbiztos cégnek tekintjük magunkat, sok pénzt tettünk kockára, de csak előre lehet menekülni - mondta az üzemavató sajtótájékoztatóján Franz Olbrich a cégcsoport vezérigazgatója.

A Tondach Európa egyik vezető cserép és téglagyártója. Tavaly 258 millió eurós, 77 milliárd forintos forgalmat bonyolított a cégcsoport. Tizenegy országban, 34 gyárat üzemeltetnek, és 3100 alkalmazottat foglalkoztatnak, éves szinten 500 millió tetőcserepet és 305 millió téglát gyártanak. A békéscsabai üzemben a legkorszerűbb technológiát építették fel. A gyárban évente 30 millió nagyformátumú tetőcserép és két és fél millió kiegészítő elem készül, ez 15 ezer családi ház tetejére elegendő cserepet jelent. A Tondach 1992-től van jelen Magyarországon, idáig 150 millió euró értékben fektettek be itteni gyáraikba.

Franz Olbrich vezérigazgató derülátóan nyilatkozott a cégcsoport kilátásaitól az üzemátadón. Mint modnta: ha valaki vállalkozik, annak kockáztatnia kell. Bár az idei évben már sehol sem terveznek új beruházásokat, de visszaesését sem terveznek a válság miatt. - Úgy gondolom van még kellő tartalék a piacokban. Nem csak az új építésű házakban kell gondolkodni, hanem fokozódó mértékben a házfelújítások jelenthetik a felvevő piacot - mondta a vezérigazgató.

Kato Aladár a Tondach Magyarország ZRT. vezérigazgatója elmondta: bár az idei év első két hónapjában majd 50 százalékos visszaesést könyvelt el az építőanyag gyártás, cég szinten nem terveznek visszaesését. A cégcsoport nemcsak belföldi piacokra, hanem a környező országokba is szállít, és például Romániában még nem akkor a visszaesés a keresletben. A kormány 520 milliárdos állami bankmentő csomagja is elmozdulást jelenthet. Kató kiemelte: az 500 milliós állami támogatásra kiírt pályázat valamennyi pontját teljesíteni tudják, és minden feltételnek eleget tudnak tenni a jővőben is. A békéscsabai gyárból Romániába, Ukrajnába, Bulgáriába, és az orosz piacra is szállítanak.

Vantara Gyula Békéscsaba polgármestere elmondta: a városban száz éves hagyoimánya van az égetett cserép gyártásnak. Ennek és az önkormányzat hozzáállásának is köszönhető, hogy a beruházás Békéscsabán valósult meg.

 

Forrás: delmagyar.hu (2009.03)