Az idei nyáron (2015) elhatároztuk, hogy lecseréljük a lakóházunk tetőszerkezetét - levél

 

Az idei nyáron (2015) elhatároztuk, hogy lecseréljük a lakóházunk tetőszerkezetét.

 

Hosszasan keresgéltem az interneten, a megfelelő kivitelező után. Mindenképpen olyan csapatot szerettem volna találni, akik mindent meg tudnak csinálni. Hiszen egy tetőfelújítás során szükség van az ácsok mellett tetőfedőkre, és bádogosra is, de még kőműves munka is akadt a kémény javításakor.

Én személy szerint, betoncserepet szerettem volna, abból is csak egy szín érdekelt, az antracit.

Online rátaláltam a Beck Tetőszerviz Kft-re, és fel is kerestem őket. Nevük nem volt teljesen idegen, hiszen már azért hallottam róluk.

Szóval, csak érdeklődés képen, elmentem hozzájuk. Már a fogadtatás is roppant kellemes volt. Amerre csak néztem, mindenhol rend, és tisztaság volt!

Elkezdem beszélgetni, egyeztetni Attilával, és már aznap megtörtént a helyszíni felmérés. Utána az anyag megrendelése és a szerződéskötés következett.

Hamarosan pedig meghozták a faanyagokat is, így volt időnk lefesteni, hogy mire szükség lesz rá, addigra ott lesz minden egy helyben.

Majd a csapat is megérkezett, és a régi cserepek leszedésével kezdetét vette a munka, ami mindvégig fegyelmezetten, és pontosan zajlott.

A fiúk kimagasló szakmai tudása, és lelkiismeretes munkája vezetett el oda, hogy egy gyönyörű szép tetőt kaptam.

Ilyen volt és ilyen lett a tető. 

Már messziről látszik, hogy minden cserép pontosan a helyére került. Akárcsak a szemet gyönyörködtető bádogos munka is, igen csak profi módon lett elkészítve.

Az összhang mindvégig tökéletes volt, szinte egymás kezére dolgoztak, és ebben a pontos kiszolgálásnak is nagy szerepe volt. Sanyikának külön köszönet érte!

Ha akadt kisebb hiba a munkavégzés során, azt azonnal kijavították.

 

A munka során keletkezett szemét szelektáltan gyűjtve lett, hiszen szemetet sohasem hagytak maguk után. Napi szinten takarítottak mindig, a nap végén.

Összességében elmondhatom, hogy egy minőségi tetőfedést kaptam, profi módon!

Egy biztos, ha még egyszer tetőt kellene cserélnem, akkor csak őket hívnám újra!

 

 

Köszönet a csapat valamennyi tagjának!

 

További színvonalas munkájukhoz kívánok mindannyijuknak: jó erőt, és egészséget!

 

 

Fekete Szabolcs Mosdósról